A Rose Golden paletta után itt a Smoky, ami mondhatni teljes ellentéte a másik palettának, csupa matt árnyalatok, sötét tónusok, a legjobb, ami a füstös smink kedvelőivel történhet.
Szerencsére mára már a "smokey" smink nem csupán a fekete-szürke-fehér színek jól eldolgozott édes-hármasáról szól, hanem minden egyéb más árnyalatról, legyen az akár barna, kék, lila vagy zöld, matt vagy csillogó, élénk vagy visszafogott, és már az sem szempont, hogy a füstös szemsminkünk csak sötét és drámai lehet, mára már simán belefér egy visszafogott "soft smokey" smink is, ami akár nappalra is viselhető. A lényeg az alapos és precíz satírozás, hiszen ennek a sminktípusnak ez az esszenciája. Ezzel a palettával egyik smink elkészítése sem lesz akadály. Hiányzott már egy ilyen paletta, örülök, hogy a kollekciómban tudhatom ♥
Ő is - mint ahogy az összes Zoeva pali - stramm, vastag kartonból készült, mágnessel záródik éééés továbbra sincs bennük tükör :(. Badumtss.
Minél többször fordulnak meg a kezeim között, egyre kényelmetlenebb ez a hiányosságuk, mert 10-ből 9-szer tuti belenézek és csak a karton fekete-szürke füstös felületét látom :D, ami amúgy nagyon szép és egyedi, de nem gondoltam, hogy tükörnélküliséggel valaha is problémám lesz, viszont nekem tényleg hiányzik belőlük.

A benne lévő 10 színről - melyből 8 matt, 1 metál és 1 szatén fényű - viszont csak jókat tudok mondani továbbra is. Fantasztikus a minőségük! A textúrájuk selymes, kissé száraz, kiválóan pigmentáltak, jól tapadnak, könnyű velük bánni és nem porolnak, intenzitásuk pedig egész nap tart.
Továbbá magát a színösszeállítást is abszolút jónak találom, elkészíthetünk vele nappali és alkalmi sminket is, ha unnánk a matt végeredményt feldobhatjuk a benne lévő két fényesebb szemhéjpúderrel. Számomra a Sweet Smell szemöldökformázásra is tökéletes, a Dust & Memories pedig akár lágy pirosítóként vagy kontúrként is.

Felső sor színei balról jobbra:
- Relieve the Moon: matt, meleg tónusú krémszín
- Sleep to Dream: matt, lilás tónusú világosszürke
- Soul Searching: metál fényű, meleg tónusú taupe
- Sweet Smell: matt, vöröses tónusú teve-barna
- Dark Edge: szantén fényű, sötét, aranyló olívazöld
-Dust & Memories: matt piszkos rózsaszín, de mondhatnám rózsaszínes tónusú világosbarnának is
- Smoky Wishes: matt sötétbarna, burgundi tónusokkal
- Elegant Chaos: matt, sötét padlizsánlila
- Ashes Awake: matt sötétbarna
- Real Light: ő pedig igazi matt fekete
Összességében...egy széleskörűen felhasználható, javában matt színekből álló paletta, ami iszonyú jó minőségű szemhéjpúdereket rejt. Abszolút csak ajánlani tudom, és persze nem csak füstös smink elkészítéséhez! :)
Az ára ennek is 17.50 euró, azaz kicsivel több, mint 5000Ft.
Az ára ennek is 17.50 euró, azaz kicsivel több, mint 5000Ft.